Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2012. május 27., vasárnap

Textil tárolók ajándékba

Ma végre hosszú-hosszú idő után ismét varrógéphez ültem. Ennek igazából az volt az apropója, hogy Cininek vettünk az IKEA-ban egy párnát, ami nem kompatibilis egyik ágyneműhuzattal sem. Ezért aztán ma előkerült az anyagos dobozom, és Cintia választott magának egy barna kockás anyagot, meg a hozzá illő rózsaszínt. A barna az alap és a rózsaszínből egy szívet tettünk rá. Úgy oldottam meg a huzatot, hogy nem kell rág gomb, zippzár, vagy tépőzár. Aztán pedig nekiálltam turkálni az anyagok között, és eszembe jutott, hogy az egyik kolléganőmnek jövő héten lesz a névnapja, gondoltam készítek neki valamit. Az egyik kedvenc színe a narancssárga, így aztán ezek a kis tárolók születtek. Egy nagyobb és két kisebb, amik pont beleférnek a nagyba. Mindhárom kifordítható, így úgy kombinálja majd, ahogy jól esik.
Cinella

2012. május 24., csütörtök

A blogomnak is van névnapja!

A munkahelyemen az asztali naptárat lapozgattam, az elvégzendő dolgok miatt Egyszer csak mit látok! Na mit! Június 12.-én Cinella névnap van! A szemeim rendesen kikerekedtek, hiszen ezt a nevet Szilveszter nevű fiam találta ki Cintia nevű lányom becézéseként 10 éve! Azóta használom ezt a nevet. Eleinte csak az xszemes oldalon volt a nick nevem, majd amikor létrehoztam az oldalam teljesen természetes volt, hogy itt is ez lesz a nevem. Ezért aztán nagyon elcsodálkoztam azon amit láttam. Azt tudtam, hogy van az olaszoknak egy hasonló szavuk a cincinella, ami katicabogarat jelent, de ez így egy kicsit lesokkolt. 
Most, hogy túltettem magam ezen a sokkon úgy döntöttem ünnepeljük meg a blogom névnapját egy játékkal. A jelentkezők között kisorsolok egy decupage dobozkát és még valami apróságot. A határidő pedig mi más lehetne mint a névnap dátuma, tehát június 12. Sorsolni pedig azok között fogok, akik hagynak nálam egy kommentet, és kiteszik blogjukban, vagy a facebook oldalukon.


Cinella

2012. május 16., szerda

Kannás rr -Katharosz kendője

Elkészültem a kannás rr utolsó utáni darabjával is. Azért az utolsó utáni, mert én már hímeztem egyszer Katharosz kendőjére, de sajnos az egyik kanyarban valaki trombitának nézte és megfújta. A csapatban lévő lányok meg szuperek, így aztán mindenki vállalta, hogy ismét ráböködi a kannáját. Sajnos hosszabb ideig tartott mint szerettem volna, de esténként olyan fáradt voltam, hogy csak simán létezni volt erőm, mint egy papucsállatka. Viszont úgy néz ki kezdek kilábalni a fáradtságból, és egyre többet bírok. Na szóval elkészült a kendő, íme:
 
Cinella

2012. május 12., szombat

Szülinapos játék 12.

Csilla is megkapta és ki is bontotta az ajándékát. Az Ő születésnapja előbb volt, mint Ritáé, de be is szerette volna várni az ajándékokat és közbe is jött egy nagyon fontos és szép esemény, megszületett a 3. kislánya. Itt is kívánok sok-sok boldogságot az egész családnak!
Készítettem Neki egy rózsás dobozt (lassan védjegyemmé válik), és egy kisebb kis virágosat, és kapott még egy levendulával töltött szívecskét. A blogján azt írta Csilla, hogy tetszik, ennek nagyon örülök.
A képet szintén lopiztam.


Cinella

2012. május 7., hétfő

Születésnapos játék 11.

Akarom mondani 12. Igazából Csilláé volt a 11. ajándék, de Ő még nem bontogatta ki az ajándékait, bevárja mind a 14-et. Így aztán nem lőhetem le a meglepi-t, de nem is tudnám, mert elfelejtettem fényképezni. :-)
Ritának készült ajándékot is elfelejtettem lefényképezni. Mostanában mindent elfelejtek, mert annyira fáradt vagyok. Rengeteg a dolog a melóhelyemen, és itthon sem könnyíti meg életemet az én kamasz fiam. De most nem is ez a lényeg, hanem az ajándék.
Tehát készítettem Ritának egy dobozkát, majd eldönti mit tárol benne. Írta, hogy szeretne hűtőmágnest, és tudjuk róla, hogy cicaimádó. Így aztán lett neki egy cicás hűtőmágnese, és egy hímzett szívecske. Remélem tetszenek az ajándékaim. Ja és el ne felejtsem Cintia csinált egy kis dobozt báránykákkal Sofinak, Rita unokájának.
Íme a kép, amit Rita oldaláról "nyúltam" le.

Cinella

2012. május 1., kedd

Benjámin

Elkészültem, és végleges formába is öntöttem Unokaöcsikémnek készült babaköszöntő. Ráhímeztem a dátumot, és beletettem egy olyan keretbe amit szintén én készítettem. Azt tudom, hogy a hímzés maga tetszik a szülőknek, de a keretet még ők sem látták. Pár év múlva pedig a kis-csávót is meginterjúvolom. :-)
Cinella

Szütyőke

Sajnos mostanság nincs sok időm sem alkotni, sem blogolni. A melóhelyemen (ami szerencsére van) rengeteg munka van, és mire hazaérek már alig van erőm. Így aztán parkolópályára kerültek az alkotások. A hét elején ráadásul 3 napot nem töltöttem itthon, mert egy csapatépítő foglalkozásra mentem a munkatársaimmal. Vannak elmaradásaim, amiket már bepótoltam. Ez történetesen a születésnapi játék, holnap postázom is. Mutogatni még nem tudok, de amint lehet mutatom. 
Viszont varrtam két kis szütyőkét. Hát nem sok amit mostanában termeltem. Remélem nem lesz ez mindig így, és eljön az alkotás ideje is.

Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: